Program
“Amikor az áttetsző anyag bekerül a néző és a tárgy közé, módosíthatja az eredeti látványt, így az anyag közvetítő közegként illetve jelenségként is definiálható, mivel a kettő összhatásaként egy harmadik minőség keletkezik. Az Úszómedence című sorozatomnál a geometrikus csempézet és a „víz” hullámai kerülnek kölcsönhatásba. Azzal kísérletezek, hogy a belső geometrikus struktúra, hogyan jelenik meg az üvegen keresztül. Az üveg felületén megjelenő hullámok és a fénytörések nagyon hasonlóak a vízfelülethez, torzítják, organikussá teszik a szabályos négyzeteket. A látvány a néző térbeli elmozdulásától mozgásba lendül. Az alkotások a Kelet- európai sportuszodák hangulatát és színvilágát idézik a kék csempe és fehér fúga tipikus elemeivel.”
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.
